Útépítések a Hangony-völgyében

Közel egy kilométer útszakasz kapott új burkolatot Domaháza és Kissikátor közös pályázatának eredményeként. A két község önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Programba pályázott, a leghátrányosabb kistérségek kis települései infrastrukturális fejlesztésének támogatására.

A pályázati pénzt utak és közterületek felújítására lehetett felhasználni, ami jól jött mindkét Hangony-völgyi falunak. Az önkormányzatoknak mindössze öt százalék önrészt kellett biztosítaniuk az útépítéshez.

- Községünkben hat építési telket hirdettünk meg eladásra a Petőfi úton, ám az ingatlanok előtt csak földút vezetett. Mivel van érdeklődés az építkezés iránt, az aszfaltozott úttest meghosszabbításáról döntöttünk, ami el is készült, sőt már túl vagyunk a műszaki átadáson – nyilatkozta a körképnek Kocsik Csaba polgármester. Így Kissikátorban a belterület határáig most már kiépített utakon lehet közlekedni. A projektbe bevonták a faluközpont egyik rövidke utcáját is, ami a játszótér mellett húzódik. Mindkét helyen megoldották a vízelvezetést, a beruházások pedig összesen 144 méterrel növelték a pormentes utak hosszát, ami 10 millió 354 ezer forintba került. Örömmel újságolta a polgármester, hogy a fiatalok birtokba vették a számukra kialakított ifjúsági klubhelyiséget. A régi polgármesteri hivatalban hozták létre a közösségi létesítményt és már megszervezték a tagságot is. Klubrendszerben működnek és 20 fő kapott tagsági igazolványt. Így ez a korosztály lehetőséget kapott a szórakozásra, a kulturált helyen történő összejövetelekre. További céljuk az egyesületté válás, mert abban a szervezeti formában lehetőségük lesz pályázatokon való részvételre is.

- Domaházán 807 méter hosszon újítottuk fel a Dózsa György út páros és páratlan oldalát. Ebben az esetben két aszfaltozott útról van szó, hiszen a két utcasor között folyik a patak. A költségek elérték a 12,5 millió forintot – mondta Elek István polgármester. A több évtizede épült úttest úgy tönkre ment az idők során, hogy egyes szakaszai már balesetveszélyesek voltak. Aszfaltburkolatot kapott az úthoz kapcsolódó, templom melletti 431 négyzetméter közterület is. Örömmel számolt be a polgármester az utóbbi időszak fejlesztéseiről is. Különösen a közbiztonság javulása szembetűnő, hiszen elmondása szerint az elmúlt két évben tulajdonképpen nem történt bűncselekmény a faluban. A központban lévő elágazásnál, ahol az új autóbuszmegálló is található, négy darab térfigyelő kamerát helyeztek ki, amelyek mindenféle mozgást rögzítenek. A felvételeket két hétig tárolják, és ha abban az időszakban bármilyen bejelentés történik, visszakereshető a gyanúsított. A technikai eszközök mellé megszervezték a járőrözést is, 130 közcélú foglalkoztatottból 60 ember járőrözik településőrként, váltott műszakban, a nap 24 órájában.
Legújabb lehetőségük egy közös pályázat beadása a szlovákiai Bátka községgel a szennyvízrendszer bővítésére. Az uniós projektet két ország egy-egy településére írták ki, így kerültek kapcsolatba a határhoz közeli Bátkával. Ha sikerrel járnak, külön-külön építik majd meg, illetve bővítik a rendszerüket. Domaházán a jelenlegi kiépítettség 30 százalékos, ám a rákötés megközelíti a száz százalékot. Elek István kifejtette: óriási igény van erre a fejlesztésre, hiszen sokan szeretnének rákötni a hálózatra. Szennyvíztisztító telepük - ami a térség egyetlen mikroorganizmus kezeléses technikája -, alkalmas a bővítésre. Abban a baktériumok elvégzik a lebontást és kristálytiszta víz folyik ki a Hangony patakba. A polgármester hozzátette: a pályázat beadásának nincs akadálya, hiszen az önkormányzat gazdálkodása jelen helyzetben is jónak mondható, mivel egyetlen kifizetetlen számlájuk sincs.

Kovács I.